Minden élőhöz hasonlóan minket is arra teremtettek, hogy addig éljünk, amíg virágzunk...
Egy tanács: Vigyázz magadra! Egy kérés: Ne változz meg! Egy kívánság: Ne felejts el! Egy hazugság: Nem szeretlek! És egy igazság: Borzasztóan hiányzol!
Egy mérföldkő vagyok az életedben,de könnyen a sírköved is lehetek,ha nem lépsz túl rajtam...
Ölni kell, csak ennyi, ez törvény ez a szózat.Nincs más igazság nincs más vezérlő mondat
Lelkeddel nem bír a halál,Testedre bűzös rothadás vár,Lassan elporlad a föld mélyén,Míg lelked ül az égbolt szélén.
Hallgat a sötét fekete éjjel, cseppen a vér iszonyú nagy kéjjel,sikít a csend gyilkol a pillanat,egy penge...nekem csak ez maradt.
Az ember végül mindig magában keresi a hibát, mert az kevésbé fáj, mint azokban csalódni,akiket szeretünk.
Nem az az igazi fájdalom,melytől könnyes lesz a szem,hanem amit magunkban hordozunk egyéleten keresztül csendesen.
A szív fájdalmát, ha már senkid nincsen, csak egy dologgal enyhítheted. Ha letéped a halál rózsáját, és eldobod az életet
Az ember nem akkor hal meg amikor végleg lecsukja a szemét, hanem ha elvesztette élete értelmét
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Epidemic idézetek:
Kitaszítottak engem a földről s az égből, s a bűnt és a rettegést a nevemhez kötötték. A halál hullámai vettek engem körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem
De istent teremtek s hitet adok, s ha nem fogadsz el légy átkozott! Minden éjszakád legyen nyugtalan, bánat láza ne csendesülj
Fordítsd az arcod a fény felé, s a szeánsz örökre véget ér. Sötét és iszonyatos néped, fessen sátáni önarcképet
Egy ragályos kór ez, mit az ember hordoz
S a génjeivel majd tovább ad
Hazugságban kérni tanít
S magányunkban erőt ad
Mélységes mély a múltnak kútja,melyben életed elmerül.S a két világ közt vad imába kezd,s a halál csuklyája rád terül
Az agyam egy templom, hol hamis papok bemocskolnak minden tiszta gondolatot
Tapasztald meg a kín birodalmát, a pusztulás édes világát! Taszít az élet s kivet magából, eufórikus halotti mámor
Szomorúan bolyongani a rövid földi létben, ez lett a sorsod és te tűrtél testben és észben,
Az apokaliptika központja: a vallásos válság. Romokban hever az ősi véristenkirályság.
Már nem leszek néma szolga! Letépem magamról a maszkot. Egyetemes ez a küldetés, ölni az életet, óvni a harcot
Légy halhatatlan áldozat, az álomlátók szemében! Halált hozó szárnyas küldött az édenkertjében
Megtanultam, hogy őrült ki boldog. Földre rogyva sírtam, s minden mosolygott
A könnyek végtelen tengerén, a magány csónakjában. Nyúlok egy haragos fegyverért, a nap vérző árnyékában
A világ amelyet megvetek, s ő is megvet engemet, megszülte ikergyermekünk, a neve bosszú s gyűlölet
Mind hozzám tartozik, mint gyertyához a fény, a csókhoz a vágy, a húshoz a vér. A halál újjai a homlokomon, áldj meg s vigyázz rám angyalom
S az új világ így talált meg engem. Porladó múlt, rothadó kezdet
Népem a kárhozottak, és a bűnök népe. Túl régen élek e romló testben! Tisztíts meg áldott emberi szellem! Ne kényszeríts már hogy, élnem kelljen, életem egy magányos árnyék
Mély, mély ez az érzés. Belülről feszít kívülről eltakar, gyermek vagy kit az anyja altat, s én fogom kezed, őrzöm álmodat
Tompuló agyam a bűn tenyészhelye, s már gonosztevő, aljas gyűlölködő hitté vált, pogány ön-szerelmem
Nekem az élet már nem árthat, láttam minden árnyát a világnak.
Az elmúlás zenéjét kórusok zengik, s a jéghideg szél fagyos dalt hegedül. Szerelmünk ágya mint néma sír néz rám, mennyi emlékkel állok itt egyedül.
Jöjj s tartsd meg lelkedet! Én mint a néma hallgatok. Ne végy szádba új éneket, s ne mutass már több áldozatot
Várom a béke perceit, hisz boldog tudom csak akkor leszek, ha az élet kegyetlenségeit, a temető csendje váltja fel.
Látták csecsemők kivájt szemét, éhezők bőrén a halál sebét, milliók könnyének örvényét, névtelen sírok keresztjén a vért.
Kereszten haljon, ki a kereszttel él, s vakon higgye Jézus ígéretét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![[Grave for the Children of the Necropolis]](/portal/flirtingwithsuicide/image/Gothic_067.jpg "[Grave for the Children of the Necropolis]")
